ÉN IS JÁRTAM OTT, ÉS VAN ÚT TOVÁBB. AMIKOR ELVESZTESZ VALAKIT, VAN, HOGY ELVESZEL VELE TE IS...

Amikor elvesztesz valakit, van, hogy elveszel vele Te is. Elvesznek vele a megszokott reggelek, a közös tervek, a biztonságérzet, elveszik az, aki mellette voltál. Elviszi magával a reményt, hogy szerethetsz-e még valakit így. Hogy neked is lehet teljes életed. 

Mert amikor valakit szeretünk, az életünk szövete összefonódik az övével. És amikor Ő elmegy, a saját történetünk egy darabja is. Hiszen ő volt a valóságod, a jelened, a jövőd.Vele együtt eltűnik ez a valóság, és valami más lép a helyébe.

A GYÁSZ KÜLÖNÖS MENEDÉKE

Elvitt magával a lelkedből egy részt, ami helyén csak fájdalmas csend, sötétség és űr tátong.

És Te ott maradsz, ebben a kapaszkodók nélküli semmiben, mert ott van ő is. Ott tudsz vele lenni, ott még valahogy közel van, mert a jelenedben már nem találod többé.

Ott vagy most, ahol nincs tér, nincs idő, nincs fény, és néha már annyira belemerülsz, hogy azt a mérhetetlen fájdalmat sem érzed, ami a valóságban széttép. Ez a hely otthonossá válik. Olyan a valóság, mintha csak álom lenne, mintha a múltatok, az együtt töltött idő egy szempillantás lett volna. Már itt van a valóságod, mert itt nem kell erősnek lenned, nem kell beszélned senkivel, nem kell felelősséget vállalni, itt van ő és fogja a kezed…

A fájdalom egy idő után nem csak fájdalom, hanem kapcsolat.

Mintha azt éreznénk: "Ha elengedem a fájdalmat, őt is elengedem."

Ezért maradunk sokszor olyan sokáig a sötétben.

Ha újra nevetek, akkor olyan, mintha tudnék nélküle élni. Ha élveznék bármit is az életemben, az bűntudatot kelt, mintha a gyógyulás együtt járna a felejtéssel.

Csak nézed a világot magad körül, és nem tudod mit keresel itt, és ki vagy. Mert sokan szinte az identitásukat is elveszítik ilyenkor. Még nem tudjuk, kik vagyunk, kik leszünk ebben az új életben.

A világ igazságtalannak tűnik. Mindenkinek tovább megy az élet, TE PEDIG AZ IDŐTLENSÉGBEN RAGADTÁL.

A lélek még nem tudja összeegyeztetni a saját fájdalmát a világ normalitásával.

A TEST IS VÉDEKEZIK.

A gyász nem csak lelki folyamat, hanem idegrendszeri is. A hosszú ideig fennálló stressz és veszteségérzés miatt gyakran érezhetünk tompább érzelmeket, az örömérzet szinte elveszik, legszívesebben egyedül vagyunk, nehéz kapcsolódni bárkihez. Ez egy túlélési mechanizmus. Idővel kitisztulnak a dolgok, és már tudni fogod, hogy megmaradhat a szeretet és az emléke akkor is, ha már nem fáj minden lélegzetvétel.

A gyógyulás nem annak a jele, hogy kevésbé szereted őt, hanem annak a jele, hogy a szeretet lassan nagyobb helyet foglal el benned, mint a fájdalom.

NEM SZABAD ELFELEJTENED, HOGY KI VAGY TE

Lassan valami emlékeztetni kezd. Egy reggel, mikor a napsugarak beszűrődnek a redőnyöt át, egy virág illata, egy dal, egy idegen mosolya, mikor a vízparton simogatja a langyos víz a lábadat, egy jóleső sóhaj. Emlékeztetnek arra, hogy a Te történeted még nem ért véget. Hogy még mindig itt vagy.

A Te életed a tiéd. Minden veled történt dolog mögött ott vagy Te. A kérdések után és a válaszok előtt ott vagy Te.

Emlékezned kell arra, hogy honnan jöttél, és hogy ki vagy Te?

Emlékezz rá, hogy Te egy gyönyörű lélek vagy. Az élet sokszor azt követeli, hogy harcos legyél, és abból az időtlen, hangtalan, sötét lélekrészből ki kell találnod a fényre.

Néha majd még visszavágysz arra a helyre, mert sohasem fog eltűnni belőled. De már nem menedéket fogsz ott találni, hanem annak a csodálatos új életnek a kis magját, amit Te ültettél oda.

Mert a sötétben születik a fény. A sötétben kezd csírázni a mag, a sötétből születnek a csodák. Ha végig jártuk ezt a nehéz utat, valami megszületik bennünk.

Be kell ereszkedni a pokolba. Be kell merészkedni a sötétbe. Beengendni, érezni, benne nyugodni, hiszen ez is az élet része. Kell szorongani, félni, dühösnek, védtelennek lenni. Elveszteni az irányítást, a kontrollt. Mindez kell ahhoz, hogy visszatalálj magadhoz.

Hogy előcsalogasd azt az óriási erőt, ami akkor is ott volt, amikor nem érezted. A hited, hogy lehet még csodálatos az életed. A fényedet, ami összeköt mindennel és mindenkivel.

A TERMÉSZET EZT MINDIG TUDTA

A természetben, így az életünkben is minden ciklikus.

A fák ősszel elengedik a leveleiket, télen minden megpihen, önmagába fordul, de utána mindig jön a tavasz. A magok a föld alatt csíráznak, majd minden felfrissül és kivirágzik. Sokszor látszólag semmi sem történik, de mégis ott a sötéteben indul az élet.

A KÉRDÉSEK UTÁN ÉS A VÁLASZOK ELŐTT

mindig ott vagyunk mi.

Sebzetten, megváltozva, és ez az a hely, ahonnan újra elindulunk.

Legyél egy újra azzal a végtelen fénnyel, amik mindannyian vagyunk.

Szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül.